Gábriel Arkangyal

Az Isten színe előtt jelenlevő arkangyalok között Gábriel arkangyal a második a rangsorban. Gábriel arkangyal sok esetben Mihály arkangyallal együtt cselekszik irányítva, támogatva, ihletve, felügyelve és védelmezve az emberi lényeket és a nagy emberi közösségeket.
Énok Könyvében Gábriel arkangyal az Édenkert isteni kormányzójaként van számontartva.
Neve héberül annyit jelent mint: „Isten az én erőm”.
Gábriel arkangyal segít, hogy bizalmunk a valódi spirituális értékekben megnövekedjen; angyali tulajdonságokat hoz az emberi tapasztalatokba, ihletet és erőt a megpróbáltatások nehéz pillanataiba.
Tanít és fenntart lelki erőnk felébresztésében, amit a bölcsesség állapota ruház ránk, arra késztet, hogy bízzunk saját erőnkben, csak jó irányba használjuk azt és főleg arra, hogy mergismerjük az Istent.
Segítségével felfedezhetjük rejtett lehetőségeinket, testünk potenciálját.

Gábriel arkangyal az isteni hírnök


Gábriel arkangyalt nagy fontossággal bíró isteni hírnöknek tekintik. Ő Isten Titokzatos Szavának a hírnöke, amit fáradhatatlanul közvetít mindazoknak, akik nyitottak a Végső Igazság meghallgatására és tiszteletben tartására.

Gábriel arkangyal úgy is ismeretes, mint az Isteni Kinyilatkoztatás angyala, aki elhozza az embereknek az Atyaisten igaz ítéletének isteni üzenetét, aki lehetővé teszi az isteni könyörület megnyilvánulását, aki a jó híreket ajándékozza, aki az emberiség isteni nagykövete.

Gábriel arkangyalt a Biblia először Dániel könyvében említi: ahol megmutatkozik a prófétának és megnyilvánítja az isteni kinyilatkoztatással kapcsolatos küldetését.

Az angyali szeretet- , testvériség- és szabadságüzenet, amit Gábriel arkangyal átad nekünk mélyen kitölti lényünket.

Gábriel arkangyal a feltámadás angyala


A keresztény hagyomány Gábriel arkangyalt tartja Jézus Krisztus őrangyalának földi megtestesülése idején. Ő jelent meg Jézusnak a Gecsemáné kertben, hogy támogatását nyújtsa azokban a nehéz pillanatokban, amikor Jézus előre tudta, hogy mi módon következik be a sorsa.

Sokan mondják a Szentatyák közül, hogy Gábriel arkangyal volt az, aki elgörgette Jézus sírja elől a követ a feltámadáskor és ő szólt a mirhát hordozó asszonyokhoz.
Ezek: „Amikor beléptek a sírba, jobboldalt egy fiatal férfit láttak fehér ruhában ülni. Nagyon megijedtek. Ő azonban így szólította meg őket: „Ne féljetek! A názáreti Jézust keresitek, akit keresztre feszítettek? Feltámadt!” - Márk Evangéliuma 16. Fejezet, 5-6 versszakok.

A híres stigmatizált és tisztánlátó Anna Catherine Emmerich (1774-1824), így írja le ezt a történést:
"A föld megremegett, és egy harcosnak öltözött angyal szállt alá a mennyből, villámgyorsan a sírhoz lépett, felemelte a követ, a jobb oldalon letette és leült rá."

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése