Metatron Arkangyal

Metatron arkangyalt „Isten Arca Angyalának” is nevezik. Kivételezett hellyel rendelkezik Isten Trónusa mellett, mivel a „Metatronon” szó, amikor egy bizonyos isteni rangot jelent, úgy értelmezhető, hogy „a trónus, vagy a trónszék mellett”.

Az Isteni Dicsőség Trónusához való közelségnek köszönhetően, valamint az Atyaistennel való közvetlen kapcsolata miatt, Metatron Arkangyalt úgy is nevezik, hogy „az Isteni Jelenlét Arkangyala”.

Metatron Arkangyal alapvető feladata az, hogy mindenkit, aki arra érdemesnek bizonyult, bevezessen Isten Színe elé.

Metatron Arkangyal egyike a mindössze két olyan arkangyalnak, akiknek a neve nem az „El” utótaggal végződik, amely ugyanakkor héber nyelven Isten egyik Neve. A második ilyen arkangyal nem más, mint Szandalfon, akiről Metatronnal együtt elmondhatjuk, hogy egy egymást kiegészítő kifinomult kapcsolatban állanak.

Egyáltalán nem véletlenszerűen, Szandalfon Arkangyalt úgyszintén Metatron Arkangyal úgynevezett ikertestvérének is tartják. Szandalfon Arkangyal nem csupán az ő társa és barátja Metatronnak, hanem ezen felül az ő spirituális testvére is.

Ezen kívül Metatron és Szandalfon arkangyalokat még olyanképpen is szokták jellemezni néha, mint az egyedüli olyan arkangyalokat akik felgyorsult belső spirituális fejlődés által váltak azzá, akik, miáltal egyes emberi lények esetében bekövetkezett egy rendkívüli megistenülési folyamat. Ezen megistenülés után ezek a kezdetektől kiválasztott lények azután a Mennybe ragadtattak, Isten Akarata révén.

Ez a tény lehet a magyarázata annak, hogy, amint azt korábban is jeleztük, ők az egyedüli olyan arkangyalok, akiknek a neve nem tartalmazza az „El” végződést.

Metatron Arkangyal a teofániák közvetítője


Metatron Arkangyal ugyanakkor olyanképpen van tekintve, mint az a védelmező küldött és közvetítő, akinek révén jelentkeznek és megnyilvánulnak a teofániák a látható világban. A teofánia Istennek az érzékelhető, észlelhető Megnyilvánulása a látható világban. A teofánia, vagy az Isteni Megnyilvánulás, minden egyes esetben egy olyan ritka pillanat, amikor végbemegy egy semmihez sem hasonlítható eggyéolvadás és kommunikálás az emberi lények és a Teremtő, vagy több emberi lény és Teremtőjük között. Minden egyes teofánia által egy szavakkal elmondhatlan kapcsolat jön létre, tehát bekövetkezik az Isteni Mennyország úgynevezett megnyílása a teremtett világ felé, és ilyenképpen lehtőség nyílik egy isteni közvetítésre, vagy akár egy kinyilatkoztatásra is.

Éppen ezért mondják azt, hogy Metatron Arkangyal „Isten Arcának Az Arkangyala”.
Ő az a küldött, aki rendeltetése szerint felelős a teofániákért, és éppen ezért ő az, aki lényében egyesíti az összes prófétát és isteni küldöttet.

Bizonyos ezotérikus tanításokban Metatron Arkangyalt úgy nevezik, hogy „az, aki előidézi a teofániát, vagy az Isteni Jelenések Megnyilvánulását”.

Bármely hiteles Isteni Tanítás alapjánál szükségszerűen egy teofániának kell lennnie, egy olyan isteni cselekedetnek, amely teljes bizonyosságot és érvényességet biztosít számára, egy olyan transzcendens természetű kapcsolatnak, amely, mintegy pecsétjével hitelesíti az illető kinyilatkoztatások, vagy az illető küldönc látomásainak emberfölötti értékét.

Metatron Arkangyalt egybehangzóan mind a keresztény angelológiában, mind, pedig a héber angelológiában, Isten alapvető küldöttjének tartják.

Metatron Arkangyal isteni kegyelme révén képes közvetlen módon föltárni számunkra Istent Magát, és éppen ezért az összes nagy beavatott úgy tekint rá, mint az ember és az Isten közötti lényegi követre, aki lehetővé teszi, hogy Isten extatikus módon eggyéolvadjon azokkal az emberi lényekkel, akik föl vannak rá készülve, hogy föltáruljon számukra az Atyaisten úgynevezett titokzatos és rettenetes Arcának Valósága.